Ne haragudjatok a késésért, de mostanában sok dolgom volt. Ballagási beszédet kellett írjak, osztálykirándulás volt és készültem a bankettünkre, ami mellesleg holnap lesz :D Erre a részre várom a komikat, remélem kapok is egyet-kettőt. :) Még annyit, hogy elindult egy verseny-féleség, ezért kérlek titeket, szavazzatok a One Direction-re ezen a linken: http://popcrush.com/justin-bieber-vs-one-direction-hottest-star-of-2014-round-1/
Millió puszi:
Csilla :)
Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor elmondhatja, boldogabb már nem is lehetne. Ez velem is megtörtént, ugyanis 3 napja Luke Hemmings barátnőjének mondhattam magam, és beköltöztetett engem a 5SOS házba. Még a gondolattól is kirázott a hideg, és három nap után sem hittem el, hogy egy híres ember a barátom. Nyilvánosan nem mutatkoztunk, és egyelőre nem is terveztünk. Nem volt kedvem törölni a Twitterem a sok gyűlölködő üzenet miatt. A média csupán sejteni tudta, hogy mi volt köztünk, de amíg nem sétáltunk kézen fogva az utcákon, semmit nem tudtak ránk bizonyítani. Ezt mindketten nehezen bírtuk, azonban még titkolnunk kellett. Paparazzik és kamerák nélkül teljesen máshogy viselkedtünk egymással. Puszilgattuk, csókolgattuk, szeretgettük a másikat, és kiélveztük, hogy végre csak ketten voltunk. Ez azért nem azt jelentette, hogy lefeküdtünk egymással. Mindig figyelmes, gondoskodó és érzelmes volt velem, amitől még jobban kötődtem hozzá. Örömteli gondolatokkal a fejemben nyitottam ki szemeimet, és az első, amit észrevettem, hogy az újdonsült barátom nem volt mellettem. Valószínűleg reggelizni ment. Miután kikászálódtam az ágyból, a fürdőben rendbe szedtem az arcomat, és egy szál francia bugyiban és Luke egyik pólójában kiléptem a szobából. Komótosan haladtam lefelé a lépcsőn, s amint beléptem a nappaliba, csengettek. Mivel a fiúk a konyhában szórakoztak, ezért én nyitottam ajtót. Azonban nem volt túl jó ötlet. Niall az ajtófélfának dőlve, zsebre dugott kézzel bámult vissza rám. A szívem szinte leállt, mikor megláttam, s a lélegzetem is elakadt egy időre.
- Szia - köszönt halkan.
Minden addigi haragom elszállt. Rossz volt, mert mérges akartam lenni rá, de nem ment. Akárhogy próbáltam, a tökéletes szőke hajától, gyönyörű tengerkék íriszeitől, halvány mosolyától és lágy hangjától megpuhultam. Ismét előtört bennem az az érzés, hogy nem csak Luke-ot szeretem. Lelkiismeret-furdalásom és bűntudatom lett. Legbelül újra összetörtem, mert szívemnek választania kellett két ugyanolyan nagyszerű és fantasztikus srác között.
- Heló - hangom remegett, magam sem tudtam, miért.
- Beszélhetnénk? - nézett rám reménykedve.
Válasz helyett egy aprót bólintottam, és megindultam az emelet felé. Tudtam, hogy követni fog, ezért Luke-kal közös szobámba lépdeltem, és megvártam, míg Niall is besétál. Miután ez megtörtént, az ajtót becsuktam és bezártam. Törökülésben leültem az ágyra, és vártam, hogy megszólaljon. Nagyjából 10 perccel később sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Figyelj.. Ami múltkor történt... szóval, nem direkt volt. Csupán féltékeny voltam, amiért Luke-kal többet foglalkoztál, mint velem, és ez nagyon rosszul esett. Tudod mennyire fontos vagy nekem, de te mégis szívesebben voltál más társaságában. Amit mondtam, nem komolyan mondtam. A düh beszélt belőlem, felzaklatott, hogy cigizni láttalak. Soha nem szerettem, ha valaki olyan sz*rt szívott, mert ez nem normális. Ezzel csak tönkre teszed magad. Azért vettem el, mert aggódtam miattad. Liam biztatott, hogy beszéljek veled, viszont nem mertem. Féltem, hogy többé nem is akarsz majd látni és elküldesz vagy valami. Mióta elmentél alig ettem valamit, egész nap a szobámban ülök és gondolkodom. Azon, hogy vajon mit gondolsz rólam, hogy mekkora egy szemét vagyok, és hogy egyáltalán miért mondtam azt, amit. Teljesen megérteném, ha azt mondanád, hogy ne is menjek a közeledbe vagy ne szóljak hozzád.
Utolsó mondatánál könnyek gyűltek szemébe, amitől megszakadt a szívem. Láttam rajta, hogy megbánta, és nagyon sajnálta ami történt. Elém sétált, és folytatta.
- Szóval... csak annyit szeretnék mondani, hogy ne haragudj, és kérlek bocsáss meg - az ágy szélénél letérdelt, és úgy könyörgött.
Annyira hihetetlen volt. Azt hittem, hogy soha többé nem akar majd látni, mert komolyan mondta, hogy hiba volt befogadnia. Erre ott térdelt előttem, és könyörgött hogy bocsássak meg neki. Annyira törékenynek és sebezhetőnek tűnt. A mécses eltört bennem, és könnyek áztatták el arcomat. A puha fekvőhelyről felálltam, és kezeinél fogva húztam föl Niall-t. Nedves arcát letöröltem, és pofiját kezeim közé fogtam. Abban a pillanatban egyedül arra vágytam, hogy vele lehessek, és bepótoljuk az elvesztegetett időt.
- Megbocsájtok, ha visszakapom azt az örökvidám Niall-t, akit annak idején megismertem. - eresztettem egy halvány mosolyt.
Tekintete már nem volt annyira fájdalmas, mint azelőtt, aminek kifejezetten örültem. Elmosolyodott és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, amire felnevettem.
- Ígérem visszakapod - súgta a fülembe.
Hosszú percekig öleltük egymást, és olyan volt, mintha minden a régi lett volna. Mintha nem lett volna semmilyen veszekedés és ugyanazok a legjobb barátok voltunk. Megbeszéltük, hogy amint felöltöztem, elmegyünk hozzájuk, és velük töltöm a napot. Persze ezt még Luke-kal is meg kellett beszélnem, de úgy voltam vele, hogy úgy sem lesz mérges. Miért is lenne? Barátok. A cuccaimat összeszedtem, magamra kaptam néhány normális rongyot, és a konyhába lépdeltem, hogy bejelentsem barátomnak a nagy hírt, miszerint kibékültem Niall-el.
- Sziasztok - köszöntem vidáman a társaságnak.
- Szia - szóltak egyszerre.
- Luke, képzeld, Niall beugrott, megbeszéltük és kibékültünk, most pedig ha nem baj elmegyek vele a többiekhez, mert már rég láttam őket, ugye nincs ezzel szemben semmi kifogásod? - nyögtem ki az egészet egy szuszra, és vártam a megszeppent Hemmings válaszát.
- Ööö.. nem, azt hiszem - kb. úgy nézett rám, mintha két fejem lett volna.
- Szuper, akkor indulok is. Szeretlek - adtam egy csókot neki, majd egy-egy puszival elköszöntem a többiektől és az ír szöszivel kiléptem a házból.
Beültünk az ismerős fekete Range Roverbe, a motor beindult és elhajtottunk. Izgatottan mocorogtam az ülésen, amikor az ismerős házak előtt haladtunk el. Mindennél jobban vártam, hogy újra a rég nem látott fiúkat kezeim közé szoríthassam és össze-vissza puszilgathassam. Egy ideje már Liam-mel sem beszéltem, és kifejezetten hiányzott a Nagymaci ölelése. A kocsi megállt a feljárón, és úgy szálltam ki belőle, mintha időzített bomba lett volna a járműben. Berontottam az ajtón, és négy megszeppent és csodálkozó szempárral találkoztam.
- Sziasztok - suttogtam.
A négy srác hihetetlen gyorsasággal ugrott fel helyéről és egy óriási csoportos ölelés jött létre, amibe később Niall is csatlakozott. Könnyek gyűltek szemembe. Szavakba nem tudtam önteni, mennyire hiányoztak. Ők voltak a második családom, és úgy éreztem, hogy hazatértem. Azokhoz az emberekhez, akik mindennél többet jelentettek nekem. Reggel még azt hittem, eljött a pillanat, hogy kimondjam: boldog vagyok. Azonban tévedtem. Hiányzott az életemből az az öt fiú, akik féltő szeretettel fogták a kezemet.
- Szeretlek titeket. Nagyon - mondtam a "kupac" közepén.
- Mi is téged Nagylány - adott arcomra egy lágy puszit Zayn.
Ott és akkor helyreálltak a dolgok. Nem csak bennem, hanem körülöttem is. Minden tökéletes volt. Viszont bennem volt az a tudat, hogy ez nem tarthat sokáig. Az élet kegyetlen, és képes akár az összes szerettedet is elvenni tőled. Ezért kiélveztem, hogy a hiányolt 5 testvérem karjaiban, örömömben sírhattam.
Kövit
VálaszTörlés